Megérkeztek a mészárszékhez.
Gideon gyomra felfordult, ahogy a mészárlás látványa belenyilalt elméjébe. Vorik lila zászlaja lobogott a szakadékba zúduló szélben. Fekete hamu- és porfelhő örvénylett végig az elátkozott földön. Itt-ott még füst is szállt fel az izzó futótűzből, ami könyörtelenül falta fel a védők által épített menhelyeket. Eldrazi rontásának vékony szálai lassan behálózták az egész birodalmat.
És a testek... testek hevertek mindenütt.
Néhány úgy nézett ki, mint bármely más háború áldozata; vér átáztatta mellüket, és csíkosra festette arcukat, végtagjuk leszakadt, sebeikből genny ömlött. De a legtöbb... a legtöbb szétmállott; ahol a fejnek, lábnak vagy karnak kellett volna lennie, ott csak porhalmok álltak. A belsőségek és a vér szaga keveredett Eldrazi elszenesedett illatával. Gideon gyomra felfordult.
Tengerkapu utolsó ostrománál Vorik parancsnok létrehozott itt egy tábort, hogy megvédje az embereket a közelgő veszélytől. Gideon azt hitte, itt biztonságban lesznek; legalábbis annyira, mint bárhol máshol Zendikaron. A területet egy keskeny szurdok védte, aminek a száját egy lehullott hedron zárta el. Ha más nem is, a hedron elállta az utat az ostromlók előtt, és Vorik egy kis mágiával is feltöltötte a követ, hogy védekezzen Eldrazi támadásai ellen.
De Vorik tábora már egyértelműen nem nyújtott menedéket. Gideon küldetése sokkal hosszabbra nyúlt, mint tervezte. Végül Ravnicán megtalálta Jacet, de Gideonnak sürgősen gyógyítóra volt szüksége. Aztán Regatha-ra kellett utazniuk, hogy megpróbálják beszervezni Chandra Nalaart. Eredménytelenül. Amíg ők késlekedtek, Eldrazi szemmel láthatóan felülkerekedett Vorikon és védőin.
- Gideon!
Reflexből megfordult, és látta, ahogy Jace védekező pozícióban guggolt. Egy közeli fal romjai körül Eldrazi ivadékainak kis csoportja kezdett cuppogva, kúszva közeledni. Gideon Jace és az eldrazik közé vetette magát. Ostora örvénylett körülötte elsöpörve az eldrazi rohamot, összecsapva őket egymással, laposra zúzva a csontos lemezeket, ami fejüket borította. A táborra ismét csend borult.
Gideon az egyik porkupacból felkapott egy rövid, életlen kardot.
- Fogd! - nyújtotta Jacenek a markolatot.
Egy pillanatig Jace úgy bámult rá, mintha kígyót tartott volna felé, de végül elvette, majd megpörgette a levegőben.
- Nem épp az én stílusom - mondta.
- Csak hozd ki magadból a tőled telhető legtöbbet - felelte Gideon.
- És mégis merre van az a tudós, akivel beszélnem kéne?
Gideon lenézett a jóval alacsonyabb emberre.
- Ez minden, amire most gondolni tudsz? Itt? Most?
Jace vállat vont, de valami a szemében elárulta, hogy csak rémületét próbálja leplezni.Gideon elfordult.
- Mennünk kell!
Körbenézett, hogy felmérje a terepet.
- Fel a szurdokon. Ha vannak túlélők, ott lesznek.
Bár reménykedett, a kétség mégis ólomként nehezedett vállára. Mi van, ha senki sem élte túl? Ha itt lett volna, a tábor nem esik el.
- Biztos vagy benne?
- Bízz bennem! - felelte Gideon.
Jace bólintott, és közelebb húzódott, készen arra, hogy bárhová kövesse Gideont.
A tábor mögött a szurdok összeszűkült, és meredeken emelkedett. A vízmosás mentén az eldrazik kis csoportjai cammogtak, meszes göröngyöket potyogtatva maguk után. Gideon arra tippelt, hogy ettek, de fogalma sem volt, milyen tápanyagot tudtak kinyerni a nyers sziklából. Legszívesebben elpusztította volna az összeset, de aztán Jacere gondolt, és arra, hogy nincs vesztegetni való idejük. Így egy keskeny ösvényt választott, ami távol haladt az eldraziktól. Csak néha szakadt el társaitól egy-egy, hogy rájuk támadjon, de Gideon elhessegette őket, így jóval azelőtt kifulladt, hogy felértek volna a hegygerincre.
Egy magas fal zárta le a szurdokot, egy rozoga, fából készült korlát, ami úgy nézett ki, mint egy letépett fészerajtó, beékelődve a résbe. A fölötte ágaskodó lándzsák biztosították Gideont, hogy legalább egy maréknyi csapat túlélte a mészárlást.Viszont több száz másvilági lény zárta el az utat, hosszú csápjaikkal és karmaikkal felfelé ágaskodva. A lándzsák kétségbeesetten döfködték a felkapaszkodó szörnyeket, de egyértelmű volt, hogy semmi esélyük a hihetetlen túlerővel szemben.
Gideon elordította magát:
- Zendikarért! - és érezte, ahogy megtelik energiával. Ragyogó ostorát maga előtt suhogtatta, ösvényt vágva az Eldrazi masszában, ahogy a rozoga fal felé rohant.
A barikád mögül egy erőtlen hang visszhangozta a kiáltást, majd az egész rongyos kórus, újult erővel gyilkolta az ellenséget.
- Gideon! - üvöltötte valaki.
Először hátra akart pillantani a válla fölött, de aztán észbe kapott. Elfeledkezett Jaceről mérhetetlen vágyában, hogy elérje a túlélőket. Ám Jace követte. A csatakiáltás megismétlődött a fal mögött, most már hangosabban, mint az előbb.
Végre elérte a falat. Ostorával ide-oda csapkodott, hogy szétsöpörje az egyre nyomuló Eldrazi sereget.
- És most? - kérdezte Jace.
Gideon körbefordult, hogy egy kis helyet csináljon maguknak. Ezután megragadta Jace kezét és bólintott.
- Felmész.
- Biztosan...
Elszalasztotta a lehetőséget. A szörnysereg ismét közel került. A balról érkező hullám annyira lekötötte figyelmét, hogy alig vette észre a Jacere támadó tekergő ivadékot. Gideon túl lassú volt. Jace védekezőn kapta kezét az arca elé, és egy láthatatlan erő ellökte a lényt, épp mielőtt egy éles nyúlványával felnyársalhatta volna a síkjárót. Nem volt erős ütés, de épp elég ahhoz, hogy Gideonnak legyen ideje az eldrazi nyaka köré tekerni ostorát.
Jace megtántorodott, és vonyítani kezdett, ahogy egy beteges kék csáp a lábai köré csavarodott. Gideon megragadta a legközelebbi eldrazit, és a csáposra hajította.
- Jól vagy? - kérdezte Jacetől.
Bólintott, majd szemei kéken kezdtek izzani, miközben elhajított egy másik lényt telekinetikus erejével.
Gideon ismét suhintott, hogy kitisztítsa az ösvényüket. A halmozódó Eldrazi hullák lelassították a még élőket. Ismét összekulcsolták kezüket és Jace most azonnal lendült. Gideon nagyot lökött rajta és egy kéz a fal túloldaláról átsegítette.
Hátát a falnak vetve, Gideon szembenézett a megmaradt szörnyekkel - vonagló ivadékok és arctalan drónok, szörnyű megtestesülései, óriási uruk földöntúli akaratának, Ulamog enyhíthetetlen éhségével. Ezek a lények nem tudták, ki állt előttük. Őket nem érdekelte Gideon Jura, Fort Keff megmentője, Ondu nagy vadásza, Kabira bajnoka. Nekik csak egy újabb élettel teli húscafat volt, amit el kell pusztítani.
Azonban a torlasz mögötti emberek tudták. Ő volt számukra a remény, az egyetlen esélyük, hogy túléljék ezt a rémálmot. Ő volt a megváltás és a szabadság. Ez volt ő már számtalan katona számára Zendikar-szerte, és most ismét cselekednie kellett.
- Remélem, még nincs túl késő -motyogta magának.
Állta a sarat és harcolt, monoton csapkodva ostorával, miközben azon gondolkodott, hogy a túlélőkkel kell beszélnie, és Jacet el kell juttatnia Jori Enhez.
- Gideon, Gideon - kántálta ismét a kórus a fal mögött.
Egy nagyobb ivadék - súlyos csontlemezekkel a fején - felé rohant. Leguggolt, várva a tökéletes pillanatra, majd ugrott. Egy lábbal érkezett a szörny fejére, majd onnan egy hátraszaltóval átjutott a falon.
A landolásával felkavart porfelhő leülepedett, majd végignézett Vorik táborának túlélőin.
Nyolc elgyötört katona ült, hátával a falnak, kiélvezve a kis pihenőt, amit Gideon szerzett nekik. Egy falon lévő csúszómászó figyelmeztette őket, hogy a feltöltődésnek vége, így dárdáikra támaszkodva újra felálltak.
Gideon levágott egy, a fal tetején lévő Eldrazit.
- Mondd, hogy nem ti vagytok az egyetlen túlélők!
Az egyik katona, egy kor, a szurdok magasabb vége felé biccentett:
- Vorik parancsnok vezeti a többieket - felelte -, de legtöbbjük rosszabb állapotban van, mint mi.
Figyelembe véve a rengeteg kötszert, ami a nyolc katonát díszítette, Gideon nem remélhetett sok jót. Összeráncolta homlokát.
- Hányan vannak? - kérdezte.
A nő megrázta fejét:
- Talán egy tucat.
- Itt kellett volna lennem - motyogta az orra alatt.
A nő kelletlenül leszúrt egy felkapaszkodó eldrazit. Az arckifejezéséből Gideon látta, hogy csak úgy tesz, mintha nem hallotta volna meg, mit mondott.
- Mi a terve Voriknak? Hova viszi őket?
- Azt hiszem az elsődleges célja, hogy kijuttassa őket a szurdok halálcsapdájából. Valószínűleg tovább nem jutott a tervezéssel.
Jace felhorkant:
- Mégis milyen vezető...
- Nem, Jace, igaza van - állította le Gideon. - Mindannyiunknak ki kell jutni innen. Addig tartom ezt a falat, ameddig csak bírom.
Ostorának csattogtatásával nyomatékosította szavait, közben lábaihoz hullott egy elpusztult eldrazi.
- Menjetek, csatlakozzatok a többiekhez. Jacet is vigyétek magatokkal!
A kor bólintott, egyáltalán nem leplezve megkönnyebbülését. Gideonnak feltűnt, hogy nem zaklatta olyan ostoba kérdésekkel, hogy vajon bírni fogja-e az ostromot olyan hosszú ideig. Hírneve már megelőzte.
- Jace - mondta -, ha a többiekhez értek, keress egy Jori En nevű merfolkot. Mondd meg neki, hogy én küldtelek, és hogy segítsen összerakni a kirakós darabjait. Ő majd mindent elmond, amit tud.
- Feltéve, hogy még életben van.
A rettegéstől összerándult Gideon gyomra. Nem akarta kimondani. Lent a tábor halottai közt nem látta Jorit, de az nem jelentett semmit. Lehet hogy a szél már elfújta hamvait, vagy már Tengerkaputól se sikerült elmenekülnie. Talán a nagy semmiért rángatta el idáig Jacet.
Gideon minél tovább marad távol, annál nehezebben tud majd megbocsátani magának. Nyelvén keserű epét érzett.
- Menjetek! - üvöltötte, s a katonák olyan gyorsan sántikáltak el a faltól, ahogy csak bírtak.
Most, hogy már nem kellett Jaceszel bajlódnia, minden figyelmét Eldrazira összpontosíthatta. Viszont a katonák nélkül nehezebb volt tartani a tempót az özönlő szörnyekkel szemben. Felvette a mészárlás könnyű ritmusát, egy automatizált, gyilkos táncot. Fegyvere süvített. A négy ostorszerű penge arany színben ragyogott végig, ahogy mágiát vezetett bele. A kerek pajzsával felváltva hárította a támadásokat, és zúzta szét a csontlemezeket, végtagokat. Az energia átmosta bőrét, ahol az eldrazik megérintették, így semlegesítve a rontásokat.
A védekezés volt igazán nehéz. Emberi ellenfeleinél előre látta, hogy hova fog érkezni a csapás, így odagyűjtve energiáit, egy láthatatlan pajzs segítségével egyszerűen lepattant bőréről az egyébként halálos támadás. Emberek ellen sebezhetetlen volt.
Egy eldrazi ellen már egészen más volt a helyzet. Különösen, hogy már napok óta nem pihente ki magát. Mozdulataikat sokkal nehezebb volt elemezni. Végtagjaik elágaztak, vagy vonagló csáptömegként tekeregtek. Többször is feleslegesen aktiválta pajzsát, ami teljesen kimerítette energiáit, vagy éppen elszámolta magát és bekapott egy nagyobb ütést, ahogy az elmúlt héten már annyiszor.
Bármennyire is utálta bevallani magának, ha Jace nem rángatta volna el előző este Ravnicán ahhoz a gyógyítóhoz, akkor nem tudott volna ekkora segítséget nyújtani a tábor védésében. Valószínűleg már halott lenne.
Mikor már felhalmozódtak a hullák, hátrapillantott. Jace és a zendikariak már látótávon kívül voltak. Visszafordult, és úgy tűnt, hogy a roham kezd lelassulni. Ez valószínűleg csak annyit jelentett, hogy az ivadékok találtak egy könnyebb utat a zendikari húshoz. Elkezdett felfelé hátrálni a szurdokon, feldarabolva az őt követő eldrazit. Néha a hegy falára is csapott egyet-egyet, kőzáport zúdítva a lejjebb lévőkre.
Aztán egyszer csak egy hatalmas bestia tűnt fel mögötte; szerencsére nem Ulamog, de ijesztően hasonlított rá. Lába helyén húsos csápok tekeregtek, és karjaival húzta magát a földön, kisebb rengéseket előidézve, ahogy hatalmas, karmos mancsaival a talajra csapott. A csontlemezek végigfutottak karján és vállait is befedték, szóval a fején lévő páncél csak egy volt a sok közül. Közvetlenül a feje mögött az egyik csápjával az ég felé nyújtózott.
Kúszás közben egyik karmával péppé zúzott egy csúszó-mászó ivadékot, aminek helyén csak egy lilás színű nyálkatócsa maradt. Sem őt, sem a többi ivadékot nem izgatta.
Gideon megvetette lábát és vett egy mély lélegzetet, megacélozva magát. "Hogy fogod megnyerni a háborút -gondolta - ha az ellenségednek nincs veszteni valója, és még a haláltól sem fél? Nem fáradnak el, bármivel tudnak táplálkozni... Mi állíthatja meg őket?" Hányat megölt már, csak a mai napon ebben a szurdokban? És mégis, még mindig jöttek.
Az eldrazi felemelkedett, Gideon fölé tornyosulva. Kétszer olyan magas volt. Úgy nézett ki, mintha egy második fej és törzs állna ki a lény mellkasából, a nagyobb testtől függetlenül tekeregve, mintha ki akarna szabadulni.
Talán rá akart ijeszteni Gideonra azzal, hogy megmutatta teljes méretét? Vagy csak egy állati ösztön volt, mint amikor a farkas felborzolja bundáját, hogy nagyobbnak tűnjön? Vajon takart-e értelmet, logikát az a csonttal borított fej?
Nem számít. A nagy karmok egyike Gideon felé lendült. Egy egyszerű mozdulattal elérte, hogy a lény karjára tekeredjen az ostora, majd erősen megrántotta, megpróbálva kibillenteni egyensúlyából az eldrazit.
Lehetetlen. Ilyen erővel, egyszerűen el tudott volna rántani egy embert, vagy akár egy óriást is. De az eldrazi csápjai alig mozdultak meg, tökéletesen támaszkodott rajtuk. Habozás nélkül megragadták Gideont a monstrum karmok. Pajzsával félrepofozta az egyiket, és ostorával felfelé csapott, ami belemélyedt, és rácsavarodott a lény nyakára.
Nyakára? Vagy fejére? Nem volt biztos benne, hogy melyik. "Vajon van nyílás a fején, amin keresztül levegőt szív be a mellkasában lévő tüdejébe? Vajon az agya valahol a csontos lemezek mögött van? Vagy a felső testében? Van egyáltalán agya, vagy tüdeje, vagy szíve, vagy bármilyen fontos szerve?" A sok eldrazi közül, amivel végzett, egyet se boncolt fel, hogy tanulmányozza az anatómiáját, és látott rengeteget, akik még azután is, teljesen érdektelenül harcoltak, hogy halálos sebet kaptak.
Ez viszont nem úgy tűnt, mintha nem foglalkozna a fojtogató ostorral. A csápok védekezőn hullámzottak körülötte, megragadva és szorítva Gideont. Arany fény vibrált az egész testén, megvédve őt a sérülésektől, de ennek a pajzsnak a fenntartása rohamos ütemben szipolyozta ki az energiáit, így félő volt, hogy hamarosan kialszik, és a lény egy pillanat alatt kipréseli belőle a levegőt.
Rugdalózott és csapkodott. A lény enyhített a szorításon, és ennyi elég is volt ahhoz, hogy ostorával lerántsa az eldrazi fejét. Hirtelen ötlete támadt. Felemelte kerek pajzsát és nagyot csapott a második fejre, ami a lény mellkasából nőtt ki.
Bevált. A csápok elernyedtek. Gideon kiszabadította ostorát. A lény hátrálni kezdett, ő pedig leugrott a földre. Két vágás az izzó ostorával. Az elsővel a kisebb, a másodikkal a nagyobb fejet vágta le és az eldrazi holtan esett össze.
Nem volt ideje ünnepelni. Amíg a nagyobbal küzdött, legalább egy tucat ivadék elsettenkedett mellette, követve a túlélők felé haladó Jacet és zendikariakat. Minden egyes perccel egyre többen rajzottak át a holttestek felett. Ostorával keresztülszelve minden egyes ivadékot amit csak elért, törtetett felfelé a szurdokon. A sziklás falak egyre közelebb és közelebb értek egymáshoz, ahogy felfelé kapaszkodott. Testéről már csöpögött a sár és a félig alvadt vér, mire végre talált egy pontot a sziklafalakon, ahol egy elég nagy rés volt ahhoz, hogy beférjen. Felugrott a természetesen kialakult lépcsőkre és megállt egy pillanatra, hogy szemügyre vegye az ivadékokat, akik továbbra is kúsztak felfelé a sziklafalon.
Továbbfutott egy ideig, majd amikor meglátta a csapás kijáratát, megfordult, és kettőt suhintott az ostorával, beomlasztva a falat, hogy a törmelékkel lesöpörje a felfelé kapaszkodó szörnyeket. Tovább fojtatta, fegyvere szálai úgy vágták a nyers követ, mint egy csákány, így hamar le tudott törni néhány nagyobb darabot, hogy egy masszív védőfalat építsen.
Tudta, hogy ez sem fog sokáig kitartani;nem volt sokkal jobb, mint amit a visszavonuló zendikariak építettek. Hallotta a kis lények kaparászását és szürcsögését, ahogy ásni kezdtek. Egy kis szerencsével épp elég időt szerez neki a fal.
A szakadék tetejéhez közeledve lelassított. Végre egy női hangot hallott, ahogy parancsokat osztogat, majd pár pillanattal később a túlélőket is meglátta.
"Túl kevés" - gondolta. Még egy tucatnál is kevesebben maradtak, ha az összes túlélő itt volt. A hegy gerincén botorkáltak. Többen mankóval bicegtek, néhányat rögtönzött hordágyon vittek a sánta katonák. Mindegyik tele volt kötszerekkel.
Jace kék köpenye kirítt a zendikariak barna, szürke, egyszerű szövésű, mocskos ruhái közül. Az elmemágus egy páncélos nő mellett haladt. Gideon odasietett hozzájuk.
- Sikerült! - mondta Jace. Gideon némi csodálatot vélt felfedezni hangjában.
A nő elismerően felé fordult.
- Te biztosan Gideon vagy.
- Megtaláltad? Jori Ent.
Jace csak a fejét rázta.
- Már mindenkit megkérdeztem.
- Talán... Talán ő is...
- Soha nem jutott el a táborba. Egy merfolk szerint még Tengerkapuból se jutott ki.
Gideon szíve összeszorult.
- Ott halt meg?
Egyedül hagyta a csata közepén, utasítva hogy jöjjön el a táborba, amíg ő megtalálja Jacet. Ha meghalt, az az ő hibájából történt.
- Valószínűleg, de nem biztos. A férfi akivel beszéltem, állította hogy a menekülők egy kis csoportja csapdába esett. Szerinte Jori En is köztük volt. Talán ők is találtak kiutat.
- Tehát lehet, hogy még élnek, talán még mindig ott vannak Tengerkapunál.
A páncélos nő megköszörülte torkát.
- Tazri vagyok.
Barna bőrű ember volt, bonyolult páncélzatban, a vállvértnél kis szárnyakkal díszítve, angyalglória-szerű izzó fémgyűrűvel a nyaka körül. Övén egy nehéz buzogány lógott.
- Bocsáss meg! - felelte Gideon. Kinyújtotta kezét, ostora pengéit a földre lógatva. A nő óvatosan viszonozta a kézfogást szemezve a veszélyes fegyverrel.
- Örülök, hogy végre köztünk vagy.
- Hol van Vorik parancsnok? - kérdezte Gideon.
- Itt - válaszolta egy rekedt hang Tazri mögül.
A nő megfordult és Vorik felbukkant. Szívós, sötét bőrű férfi volt, rövidre nyírt ősz hajjal. Csupasz mellkasán a vér már átáztatta a kötéseket. Egy botra támaszkodva feléjük csoszogott.
- Üdvözöllek, Gideon! - suttogta reszelős hangján.
- Uram - tisztelgett Gideon, próbálva leplezni aggodalmát. Vorik büszke ember volt, és nem akarta a többiek előtt gyengének beállítani. - Nincs sok időnk. Lelassítottam a támadást, de megállítani nem tudtam őket.
- Gideon Jura, Fort Keff megmentője - mondta Vorik, némi csodálattal hangjában - Mostantól Vorik, vízmosásának védelmezője leszel.
Gideon a földet bámulta.
- Már korábban itt kellett volna lennem.
- Igen - felelte kurtán. - Nagy hasznunkra lettél volna.
- Mi a terve, uram?
Vorik nagyot sóhajtott.
- Mit tehetünk a menekülésen kívül? Három mérföldre innen, a hegygerincről leereszkedve, az egyik szikla előtt egy lezuhant hedron fekszik. A szikla alá behúzódunk és letáborozunk.
- A barikád jó ötlet, de zsákutcában leszünk.
- Ha nem tudjuk visszatartani őket, mindenképp halálra vagyunk ítélve. Kizárt, hogy lerázzuk őket, még akkor is, ha Vorik vízmosásának védelmezője ezúttal velünk marad.
Gideon körbenézett, miközben állát vakarta. A Bástya gerincén álltak, a Tazeemet körbevevő nagy hegyvonulat egyik alacsonyabb csúcsán, így nem láthatták a sziget túloldalán lévő Tengerkaput. Tőle jobbra Halimarhoz lehetett leereszkedni. A nagy belső tavat Tazeem folyói táplálták és egy hatalmas gát tartotta kordában. A gátra épült Tengerkapu. Balra egy meredek lejtőn keresztül az óceánhoz jutottak volna. A dombok és az Óriás erdő kusza fái eltakarták a szem elől Tengerkaput.
A közelben néhány hedron lebegett mozdulatlanul, Gideon tekintete a hedron-pajzsra vándorolt. Több alacsonyabb hedron kötelekkel kapcsolódott a magasan lebegőkhöz.
- Van egy ötletem - mondta.
- Tudsz egy jobb helyet? - kérdezte Vorik rosszallóan.
- Azt hiszem igen. - A legközelebbi hedronra mutatott. - Ott van egy lépcső, ami gyakorlatilag csak ránk vár.
- Megőrültél? - förmedt rá Tazri. - Itt van egy tucat ember, akik szinte járni se tudnak, és te azt a karod, hogy kötelet másszanak, és hedronokon egyensúlyozzanak?
- Igen. Sokuknak eleve jobban megy, mint a járás. A többieket pedig kampókkal és kötelekkel felsegítjük. - Visszafordult Vorikhoz. - Uram, a földön hemzsegő eldrazik számát tekintve nem hiszem, hogy van még egy ilyen biztonságos hely itt a szigeten.
- Rendben. Vezess minket!
Tazri meredten bámult parancsnokára.
- Uram...
- Gideonnak igaza van, Tazri. Segíts neki felkészíteni az embereket!
Gideon és Tazri gyorsan dolgoztak együtt, a nő álláspontja ellenére is. Először a korokkal beszéltek a túlélők közül, reménykedve a kötelekkel kapcsolatos tudásukban. Miközben néhányan hevedereken dolgoztak, amivel majd felhúzhatják a sebesülteket, a többiek őrködtek, és a köteleket rögzítették. Aztán megosztoztak a szerény ellátáson amit a menekültek Tengerkapuból, és a menedéktől hoztak magukkal, nagyobb porciókat adva azoknak, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy megvédjék a többieket. Pár óra múlva készen álltak a mászásra.
A kor felderítők vezették a sort; közvetlenül mögöttük haladt Gideon. Ő az ostorát használta kötél helyett, bár a penge-szálak nem voltak olyan hosszúak. Hiányzott belőlük a kecsesség, de cserébe erősek és gyorsak voltak. Jacenek nem volt túl sok tehetsége a hegymászásban, vagy bármely más fizikailag megterhelő tevékenységben. Gideon után ment a sorban, kis segítséget nyújtva a koroknak akik a mozgásképtelen sérülteket húzták.
A legtöbb hedron ferdén állt a levegőben, aminek köszönhetően viszonylag sík felületen tudtak haladni. Kúszva könnyebb volt megtenni az utat, ezért mondta Gideon, hogy sokuknak könnyebb lesz a lebegő köveken mászni, mint a földön gyalogolni. A hedronokat összekötő köteleken átmászni már nagyobb kihívás volt, ami tökéletes egyensúlyérzéket és nem kevés bátorságot kívánt meg. De ezek a szívós népek már hozzászoktak Zendikarhoz, minden veszélyével együtt. Mindenféle nyafogás és további sérülések nélkül tették meg az utat.
Egy hatalmas hedron, aminek alsó csúcsa közel volt Emeriahoz, elterülő, lapos felszínével adta a lehetőséget, hogy ideiglenesen tábort verjenek. Innen jól beláthatták egész Tazeemet, rohanó folyóival, kusza erdőivel és tiszta tavaival. Halimar ragyogott a lenyugvó nap fényében. És Tengerkapu...
Gideon hosszasan bámulta Tengerkaput. Még ebből a távolságból is jól látta, miként terjed az eldrazi förmedvény a városban. Az épületek elporladtak, vagy meszes építőelemeikre bomlottak. A hatalmas gát, ami Halimar vizét hívatott visszatartani, még semmi jelét nem mutatta a rontásnak. De vajon még meddig tart ki? Vajon meddig áll még a világítótornya?
- És most hogyan tovább? - zökkentette ki Jace, merengéséből.
- Lehet, hogy Jori En még mindig ott van - biccentett állával a város felé Gideon. - Meg kell keresnem. - Ha nem találja meg, akkor ez az egész a nagy semmiért volt. Magára hagyta Tengerkaput, hogy megtalálja Jacet, aki segíthet Jori Ennek megoldani egy varázslatos rejtélyt. Minden Jaceszel töltött ideje csökkentette a védők esélyét, és végül szinte mind meg is haltak. Ha nem találja meg, akkor hiába áldozták életüket.
- Nem valószínű - mondta Jace részvétteljesen. - Tekintettel arra, amit megtudtunk, valószínűleg halott. Más megoldást kell keresnünk.
- Meg kell próbálnod. Bár nincsenek nálunk Jori jegyzetei, de talán rá tudsz jönni, miről beszélt. Manaforrásokról és hedronokról mondott valamit. Nos, itt rengeteg hedron áll rendelkezésedre, lássuk mit tudsz kideríteni. Én addig megkeresem Jorit és visszahozom.
- Ez mind felesleges erőfeszítés - felelte Jace, ahogy azt Gideon várta tőle.
- Nem számít. Meg kell találnom. Ha nem teszem, akkor mire volt jó ez az egész? Akkor minek cipeltelek ide, ahelyett hogy a védőket segítettem volna már a kezdetektől fogva? Ha te és Jori nem oldjátok meg a rejtvényt, ez mind felesleges volt!
- Annak sincs semmi értelme, hogy kinyíratod magad egy eldrazitól hemzsegő városban, miközben őt keresed.
- Jace - Gideon a mágus válláre tette kezét. - Nézd meg, hogy mit értünk el ma! Még nagyobb dolgokat tehetünk. A lehetőség itt hever a lábunk előtt. Bízz bennem!
Jace lerázta magáról a harcos kezét, és elfordult, hogy ne láthassa arcát. Mondani akart valamit, de aztán visszafojtotta a szót.
- Bízz bennem! - ismételte meg Gideon.
- Bízom benned - felelte némi csodálattal hangjában. - Továbbra is őrültségnek tartom, de segítek.
- Köszönöm! Jövök, amint tudok.
- Remélem is... Sok szerencsét!
- Neked is! - felelte Gideon, majd elfordult, és végigsétált a hedron tetejének szélén, nagy ívben elkerülve a tábort, amíg el nem érte a lefelé vezető kötelet. Szerencse, tehetség, varázserő és a sok tanítás a mesterektől. Ezekre mind szüksége lesz Gideonnak.
- Meg kell tennem - mondta magának, megragadva a kötelet. - Nem lehet, hogy a semmiért haltak meg.
Jace Beleren, elmemágus síkjáró
Így néz ki az alkalmazás áttekintő felülete
