Tealevél

Egy csésze tea segít túlélni a hétköznapokat

Ismeretlen földeken járva

2017. március 08. 19:52 - Daerren

Ebben a posztban szeretném nektek bemutatni, egy számomra igen kedves osztrák művész, Sarah Lumen Heine munkásságát. Valószínűleg nem mindenkinek fog tetszeni, amit alkot, hiszen nem egy tömegműfajról beszélünk, de szerintem mindenképp érdemes rászánni egy kis időt, és realizálni, hogy (hűűű) ilyen is van! Nekem azonnal a szívemhez nőtt. Készítettem is vele egy kis interjút, hogy jobban megismerjétek! :)

 

12120244_1710525542502180_1762945205_n.jpg
A képre kattintva juthattok Sarah oldalára

 

 

Mióta foglalkozol modellezéssel és rajzolással?
Már egész kiskorom óta rajzolok, ahogy modellezés is jelen volt az életemben már gyerekkorom óta. Az első bábumat körülbelül öt évvel ezelőtt készítettem, egyszerűen, mert ki szerettem volna próbálni valami újat. A különböző anyagok kombinációja, a textíliák, az agyag, az akrilfesték, és a lehetőség, hogy mennyi mindent el lehet mesélni egy ilyen kis lény arckifejezésével az alapvető ok, hogy miért szeretem annyira csinálni, amit csinálok.
Mikor dolgozol a legszívesebben?
Bár szeretnék reggeli pacsirta lenni, mégis délután és este vagyok a legproduktívabb. A délelőttöket rendszerezéssel/szervezéssel (például anyagok rendelésével), és e-mail-ek megválaszolásával töltöm.
Mi a legfontosabb, amit az embereknek tudniuk kell a munkádról?
Egy baba készítése mindig ugyanazokból a lépésekből áll. Varrás, modellezés, csiszolás, festés. Az én munkám is ilyen monoton, amikor egy figurán dolgozom. A folyamatot csak akkor szakítom meg, ha valami új dologgal kísérletezem, vagy egy megrendelést bonyolítok le.
tumblr_oldnhg7j391r85ah7o1_250.jpg
Ez karrier, vagy inkább hobbi számodra?
Jelenleg minden időmet a művészeti munkám foglalja le.
Vannak hobbijaid?
Szívesen játszom PC-játékokkal (jelenleg a Stardew Valley-val és az Overwatch-csal), és rengeteget olvasok. Amikor időm engedi, moziba is túrázni is járok.
Megrendelésre is készítesz figurákat?
Igen, már elég gyakran dolgozom megrendelésre. Ez is egyfajta kihívás, és pont ezért nagyon élvezem.
tumblr_ojgkhcsf1v1r85ah7o1_250.jpg
Külföldről is lehet rendelés leadni?
Igen, szinte minden megrendelésem külföldről jön, leggyakrabban Amerikából.
Milyen anyagokkal dolgozol? Miért pont ezekkel?
Szinte mindennel, amit találok. A teremtményeim szövetből, velvetből, vagy lenvászonból és Apoxie Sculpt-ból (kétbázisú modellező anyag) készülnek. Ezen kívül használok még worblát (dekorgumihoz hasonló anyag), a páncélok és egyéb felületek megalkotásához, filcet a köpenyekhez és még sok apróságot, például üveggyöngyöket, hímzőfonalat, bőrt, kis harangokat a részletek kidolgozásához. Az anyagok kiválasztásában szeretek a szememre hagyatkozni, ami sok nehézséget okoz, mivel nem tudom, hogy fognak viselkedni a projekt közben, így gyakran előfordul, hogy túl elasztikus, vagy túl merev lesz az alapanyag. Ami a legtöbb fejtörést okozza, hogy kiválasszam azokat az anyagokat, amelyek legjobban illenek a teremtményem személyiségéhez, amit ő maga is választana. Pont ezért nem szeretek olyan anyagokkal dolgozni, például műanyag, ami olyan mintha emberektől csenték volna el. A teremtményeimnek a saját univerzumukból kell felöltözködniük. 
 
tumblr_okpek5wwva1r85ah7o1_250.jpg
Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének hasonló irányzatban tevékenykedni?
Az embernek azzal kell foglalkoznia amit szeret, és megelégedéssel tölti el. Sosem dolgozom csak azért, hogy valamit "termeljek". Ha megfelelő alázattal közeledünk a művészethez, és szívünket-lelkünket beleadjuk a munkánkba, biztosan felfigyelnek majd ránk.
Min dolgozol jelenleg?
Perpillanat két különböző klánon dolgozok. Továbbá igyekszem időt szánni rá, hogy még jobban kidolgozhassam a teremtményeim arcát, és új figurákon kísérletezhessek.

tumblr_oie4sfzttp1r85ah7o1_250.jpg
Remélem valamennyire megkedveltétek ezeket a kis lényeket! Most búcsúzom, majd jelentkezem. Mindenkinek szép estét és sok finom teát! 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tealevel.blog.hu/api/trackback/id/tr2712170100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása